Tavasz?

A Nők Lapját olvasom. Schaffer Erzsébet cikkét. Körbenézek a szobában és bennem is elindulnak a gondolatok, hasonló stílusban, mint a cikket író hölgyé.
Körbefut a szemem a szobán: a fehér falakon, a középen futó szürke csíkon. Lámpa és a rácsos ágy. Benne békésen alvó kicsi lányom. Igen békésnek látszik, mi baja lenne. Tovább fehér állvány, infúzió lóg le róla. Csepp-csepp. Csepp-csepp. Hosszú cső és hova fut? Pici lányom csöppnyi lábacskájába... ott találtak csak helyet neki. Beteg. Nagyon. Undorító vírus! Megtámadta a hörgőit. Nehézlégzése alakult ki. Járt a mellkasa fel s alá percenként számtalanszor! Édes kicsi babám! Csepp-csepp... csepegnek a könnyeim... Most már jobban van. Nyugodtan lélegzik. Megszokta a befúvós gyógyszereket, a maszkot, amivel szintén a gyógyszert kapja.
Megszakadt a szívem. Összeomlott a világom. Az én kicsikém lehet ilyen beteg! S már most! A faluból többen is vagyunk a kórházban a picikkel . Ronda vírus-mondják az orvosok. Tele a rendelő minden nap.
Haza akarok menni... , de mégsem. Ezek után félek. Hogyan vigyázzak rá ennél jobban? Nem tudok már semmit.
Kicsi kincsem! Olyan jól tűri...
Megszakad a szívem.